2013. augusztus 29., csütörtök

Almaszósz

Hozzávalók:

4 szép szem  alma, 2 dl tejszín, 1 zacskó vaníliás (főzős) pudingpor, az alma savanyúságától függő mennyiségű cukor vagy édesítőszer, ízlés szerint  fahéj és szegfűszeg.


Elkészítés:

Az almát megpucoljuk és szeletekre vagy kockákra vágjuk, aztán annyi vízben, ami ellepi, a cukorral, fahéjjal és a szegfűszeggel kb. 10 percig főzzük. Amíg az alma fő, a pudingport csomómentesen elkeverjük a tejszínben. A tejszínes keveréket egy pohárnyi tejjel felhígítjuk, majd az almához öntjük. Állandó keveréssel,  addig főzzük, amíg újra fel nem forr. Amint forrni kezd, levesszük a tűzről.


2013. augusztus 28., szerda

Gombával töltött derelye

Hozzávalók:

A tésztához: 25 dkg liszt, 3 tojás , egy csipet só.

A töltelékhez: 50 dkg gomba megtisztítva és apróra vágva, 1 fej vöröshagyma, őrölt bors, 1 csomó petrezselyemzöld, só, étolaj, egy csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál tejföl.

Elkészítés:

2 evőkanál étolajon üvegesre pirítjuk az apró kockákra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a gombát. Sóval, apróra vágott zöldpetrezselyemmel, törött borssal fűszerezzük, addig kevergetjük, amíg gomba leve elfő. Amikor a gomba leve elfőtt, megszórjuk a liszttel, állandóan kevergetve 1-2 percig sütjük, aztán levesszük a tűzről, belekeverjük a tejfölt.

A tésztához a hozzávalókat sima tésztává gyúrjuk.Ezután vékonyra nyújtjuk,és óvatosan kettéhajtjuk. Ezután újra kihajtjuk,és hajtás mentén egyik felére egyenlő távolságba kiskanálnyi halmokat rakunk,Ezután ráterítjük a másik felét,a halmok közét ujjunkkal végignyomkodjuk,és derelyevágóval feldaraboljuk.-Ha biztosak akarunk lenni,hogy a töltelék ne jöjjön ki,egyenként egy villával körbe  lapítjuk. Sós lobogó vízben 4-5 percig főzzük. Tejföllel tálaljuk.

2013. augusztus 23., péntek

Vegetáriánus töltött káposzta

Hozzávalók:   
1 fej káposzta,25 dkg rizs,3 db tojás,1/2 fej vöröshagyma,3 gerezd fokhagyma,10 dkg szója granulátum,10 dkg gomba,apró savanyú káposzta,ízlés szerint a következő fűszerek:piros paprika,őrölt köménymag,babérlevél,ételízesítő


Elkészítés:      

A káposzta torzsáját kivágjuk és leforrázzuk,így könnyebben jönnek le a levelek egészben. A szója granulátumot ételízesítős  forró vízben 30 percig áztatjuk , majd leszűrjük és levét kinyomjuk. A hagymát és a gombát megpároljuk, 2 tojásból rántottát készítünk. A szója granulátumot, a megmosott rizst, a párolt hagymát, gombát és a tojásrántottát összekeverjük, majd hozzáadjuk a fűszereket,és 1 nyers tojást. Az így elkészített tölteléket a káposztalevelekbe töltjük. Az apró káposzta felét a fazék aljára szórjuk, majd rárakjuk a töltelékeket, és befedjük a maradék apró káposztával. Lassú tűzön puhára főzzük.

2013. augusztus 19., hétfő

Gyors csokis,kávés süti

Tésztához:

200 g kristálycukor,150 g szoba hőmérsékletű vaj,5 db tojás,300 g liszt,10 dkg ét csoki,1 evőkanál gyors kávé,5 dkg darált mandula,1/2 cs sütőpor

elkészítés
Egy tálban kikeverjük a vajat a cukorral. Hozzáadjuk egyenként az egész tojásokat, majd kisebb részletekben a sütőporral elkevert lisztet,mandula lisztet,kávét.
A masszát egy jól kivajazott kb. 32 x 25 x 5 cm-es tepsibe simítjuk.
Az ét csokit kockákra törjük és  egymás mellé rendezve rárakosgatjuk a tészta tetejére.

170 fokra előmelegített sütőben (légkeverésen) 30-35 perc alatt megsül.

2013. augusztus 9., péntek

Csicseriborsós pogácsa

 

Hozzávalók:
30 dkg liszt,2.5 dkg élesztő, 1 teásk. só,
20 dkg vaj,1 doboz csicseriborsó konzerv(vagy beáztatott,és puhára főzött)
1/2 dl tej,1/2 fej vöröshagyma,köménymag

A lisztet, a felfutatott élesztőt, a sót, a felkockázott vajat, a lecsöpögtetett csicseriborsó konzervet és a pici kockára vágott hagymát, összeöntjük és tésztát gyúrunk  belőle. A dagasztás közben a  csicseriborsó is pépesedik, illetve a mégis megmaradó egy-két nagyobb darabtól csak finomabb lesz .-Fél órát kelesztjük,majd kinyújtjuk,és oliva olajjal megkenjük,és megszórjuk köménymaggal.(én a tésztába is tettem egy mokkáskanál őrölt köménymagot)

Pogácsa szaggatóval kiszúrjuk és 180-200 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük.

2013. július 29., hétfő

Kókusztekercs

Hozzávalók:
Tekercs: 30 dkg darált háztartási keksz,10 dkg porcukor,2 evőkanál hagyományos kakaópor,1-2 evőkanál rumaroma,,annyi tej, amennyivel könnyen formálható masszát kapsz
töltelékhez: 10 dkg kókuszreszelék ,10 dkg ,15 dkg porcukor,1 vaníliás cukor

Elkészítés:
 Jól összedolgozzuk a kakaós „tésztát”.
A töltelékhez valókat habosra kikeverjük.
Ezután egy darab folpackot vágunk le, kiterítjük az asztalra. Ráteszünk egy gombócnyi masszát,és beterítjük folpackkal. A tésztát  a 2 folpack között nyújtófával kb. 1 cm vastagra, szögletes formájúra nyújtjuk .A tésztára egyenletesen rákenjük a kókusztölteléket. A fólia segítségével szépen feltekerjük a tekercset,közben kókuszreszelékkel szórjuk.


Hűtőben jól lehűtjük és hidegen szeleteljük.

Almás lepény

50 dkg liszt,25 dkg cukor,25 margarin,1  cs. Sütőpor,1 cs.  vaníliás cukor,4 tojás,2-3 evőkanál tejföl,2 kg alma reszelve,1 evőkanál fahéj,15 dkg cukor

A sütőporral elkevert lisztet a cukorral,tejföllel, vaníliás cukorral, és a margarinnal robotgépben eldolgozzuk. A tojást felverjük és a morzsához adjuk, összedolgozzuk,hogy puha tésztát kapjunk. Fóliába csomagolva hűtőbe rakjuk fél órára.

Fél óra pihentetés után ketté osztjuk, tepsit bélelünk ki sütőpapírral, és a kinyújtott lapot belefektetjük. Villával megszurkáljuk,és ráterítjük a fahéjjal,cukorral  megpárolt almát. Majd befedjük a másik tésztalappal, tetejét megkenjük tejföllel, megszórjuk kristálycukorral, egy villával megszurkáljuk, és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsütjük, kockára vágjuk és tálaljuk.

Szezámszelet

2 ek. gabonapehely-keverék,1 evőkanál darált zabpehely,
3 ek. tej,
1 ek. darált szezámmag,
1 ek. méz,4 szem darált aszalt sárgabarack,
1/2 alma reszelve,1 evőkanál előre pirított szezámmag


A pirított szezámmagon kívül minden hozzávalót összekeverünk,és enyhén kivajazott sütő formába simítjuk,és 10-15 percig 180 °-n sütjük. Még forrón megszórjuk a pirított szezámmaggal,és fogyasztásig hűtőbe tesszük.

2013. június 13., csütörtök

Bundázott halfilé

Hozzávalók 2 személyre:1/2 kg halfilé,halfűszer,fokhagyma,olaj
Panírozáshoz:1 1/2 pohár liszt,2 tojás,1 kanál piros paprika,só,bors,kevés tej,

Elkészítés:A halszeleteket a halfűszerrel összekevert tört fokhagymával vékonyan bedörzsöljük.-A panírozáshoz a hozzávalókból ,a palacsinta tésztától sűrűbb tésztát keverünk,megmártjuk a halszeleteket benne,és forró olajban kisütjük.

Petrezselymes rizzsel tálaljuk.

2013. június 4., kedd

Gyors finom fahéjas süti

Az interneten találtam,-”Mexikói sütiként” van feltéve. -Olcsó,mert kevés alapanyag kell hozzá,nagyon kiadós,és nagyon finom!

Hozzávalók:2,5 dl víz,2 evőkanál cukor,csipet só,8 dkg vaj,15 dkg liszt,2 tojás,fél teáskanál vanília kivonat,vagy 2 csomag vaníliás cukor,fahéj+cukor

Elkészítés:
Lábasba öntjük a vizet, cukrot, sót és vajat, majd tűzre tesszük. -Amikor felforr, hozzákeverjük a lisztet és addig kavarjuk amíg össze nem áll. Levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni! -Hozzáadjuk a kihűlt masszához a 2 tojást és a vaníliát,majd robotgép segítségével simára keverjük. - Olajat forrósítunk és habzsákkal belenyomjuk a tésztát (10 cm kb) majd olló segítségével elvágjuk.-De bármilyen apró formaként is készíthetjük.
Aranybarnára sütjük őket. -A fahéjas cukrot készítsük oda, hogy lecsöpögtetés után egyből bele hempergethessük!

Kínálhatjuk tejszínhabbal,pudinggal,de magában is nagyon finom-:)


2013. június 1., szombat

Sajtos,szezámmagos perec














Hozzávalók:60 dkg liszt,25 dkg margarin,1 kis doboz tejföl,1 cs. szalalkáli, 1 tojás,10 dkg reszelt sajt,1 evőkanál só
Tetejére: 1 tojás sárgája,2 fajta reszelt sajt(trappista,füstölt),egész kömény,szezámmag


Elkészítés: A tészta hozzávalókat alaposan összedolgozzuk,és 2 órára a hűtőbe tesszük. A tésztát kinyújtjuk,és a perecnyomóval kiszaggatjuk. A tetejét megkenjük a tojás sárgájával,és változatosan szórunk rá ,sajtot,kömény magot,szezámmagot. Szép pirosra sütjük.

2013. május 26., vasárnap

Húsos pite


Hozzávalók:
    1 csomag fagyasztott leveles (vajas) tészta,50 dkg darált hús ,1 fej hagyma,2 gerezd fokhagyma,1 kis doboz sűrített paradicsompüré,1 kis csokor petrezselyem,5 dkg sajt,2 tojás sárgája,fűszerek

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát és az áttört fokhagymát kevés olajon megpirítom, hozzáadom a húst. Mikor megpirult, belekeverem az apróra vágott petrezselymet,a paradicsompürét és a fűszereket. Mikor leveszem a tűzről,belereszelem a sajtot,ami megolvad ,és egy kicsi plusszot ad az ételnek. (magyarosan fűszereztem)

A tésztát kiolvasztom, vékonyra kinyújtom. Egy kerek tányérral kb. 20 cm-es korongokat szaggatok, megkenem felvert tojással,és az egyik felére szép nagy húshalmokat teszek, összehajtom, és a széleit villával jól lenyomkodom. Megkenem a tojás sárgájával, és 180 fokos sütőben aranybarnára sütöm.

2013. május 20., hétfő

Krumplis pogácsa


Hozzávalók:30 dkg krumpli,50 dkg liszt,2 evőkanál házi zsír,2,5 dkg élesztő,1,5 dl tej
1 kávéskanál cukor,2 tojássárgája

Elkészítés:
A tejet a cukorral meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt és kelni hagyom. A burgonyát kockára vágom és sós vízben puhára főzöm. A lisztben elmorzsolom a zsírt, sót.
Krumplinyomón áttöröm a krumplit, és a liszttel ,tojással, összekeverem. Végezetül hozzáadom a megkelt élesztőt, és jól összegyúrom. Addig kelesztem, míg duplájára megkel.
2 cm vastagra nyújtom, pogácsaszaggatóval kiszaggatom, tetejét tojássárgával megkenem. Előmelegített sütőben szép halvány barnára sütöm.

2013. május 17., péntek

Itt az akác virágzása-néhány tipp,mit készítsünk belőle


Aki kirándul egy erdő mélyén,minden környezet szennyeződés itt már kizárva,szedjen akác virágot!








Akácvirág tea: 2 teáskanálnyi szárított akácvirágot - 2 dl forró vízzel leforrázunk, majd 5 perc elteltével leszűrjük. Íze kellemes, alkalmanként élvezeti teaként is fogyasztható. Az akácvirág jó köhögéscsillapító hatású, de használják még hurut ellen és túlzott gyomorsav-termelődés esetén.

Akácvirág palacsintatésztában :Készítsünk sűrű tésztát 2 tojásból, 10 dkg lisztből , 10 dkg mézből, s annyi tejből, amennyit felvesz a tészta. Ebbe a tésztába keverjük bele a jól megmosott akácvirág szirmokat ( kb. annyit, ami megtölt egy másfél literes edényt). Süssük ki forró olajban.

Akácvirág limonádé: Sima limonádéba friss citromból, de persze akácmézzel , vagy cukorral. beleteszünk jó sok akácvirágot, és állni hagyjuk, minimum egy órát. Minél többet áll, annál finomabb, de egy óra után már érződik az akác elképesztő íze-illata, erős illatú, különleges italt kapunk. Így, frissen a legjobb!

2013. május 11., szombat

Húsgombóc paradicsom mártásban


    Hozzávalók: 50dkg darált hús,1 csésze köles,1 kis hagyma,1 tojás,liszt,olaj,5 dl paradicsompüré,só,cukor
Elkészítés: A hagymát a darált húshoz adom, és a kölessel, a fűszerekkel és a tojással formázható keveréket készítek.

Egy nagyobb edényben kb. 4 liter víbe odateszem a gombócokat ,, lefedem, és kb. 1 órát közepes lángon főzöm. Nagyon nem szabad zubogni, mert széteshetnek a gombócok. Szükség szerint a főzőlevet pótolni kell, mert a gombócok szépen megdagadnak. Nem baj, húsdarabkák válnak le, mert a mártást gazdagítják.
Egy idő után kiveszek és kettévágok egy gombócot, ellenőrzöm, hogy a közepén is puha-e . Ha igen, tálra szedem.


A lisztből olajjal halvány rántást készítünk,és felöntjük a gombóc levével felhígított paradicsommal,a reszelt zellerrel és cukorral,sóval ízesítjük.Beletesszük a gombócokat,és készre főzzük.
Én a mártást összeturmixoltam,így a zeller eltűnt,de táplálóbb mártást kaptam.

Karalábé krémleves


    Karalábé krémleves
    Hozzávalók: 2-3 egész fej karalábé , 1 fej vöröshagyma,2 szem krumpli, 1 doboz tejföl,1 l víz,só,bors,leves kocka,1 kanál liszt


Elkészítés: A karalábét és a hagymát felkockázom, majd kevés olajon megpárolom. Ezután 1 l vizet öntök rá, hogy éppen ellepje, és adok hozzá egy zöldségleveskockát. Az egészet elkezdem puhára főzni, 10 perc elteltével hozzáadom a felkockázott krumplit is, mivel ezt kevesebb ideig is elég főzni.

Miután a zöldségek megfőttek, hagyom hűlni egy kicsit, majd összeturmixolom az egészet.

Újra visszateszem a tűzre, majd belekeverem a tejfölt ,amit a liszttel simára kevertem,és annyi vizet, hogy még sűrű maradjon az állaga. Forrásig hevítem, végül beleteszem a a borsot és a petrezselymet ízlés szerint.

2013. május 5., vasárnap

Hagyma krémleves



Hozzávalók:
    6  fej hagyma,liszt,3 -4gerezd fokhagyma,só,bors,húsleveskocka,olaj,
    A tetejére:
    pirított kenyérkocka,reszelt sajt
Elkészítés:
A hagymát karikára vágod, majd olajon elkezded pirítani. Kicsit később, hogy meg ne égjen, hozzáadod a fokhagymát is, és együtt pirítod tovább. Ha megpirult, rászórod a lisztet, kissé összeforgatod, majd felengeded vízzel. Beleteszed a fűszereket és a húsleveskockát. Addig főzöd, míg teljesen megpuhul (szét is lehet főzni).
Ha megfőtt, leturmixolod, pirított kenyérkockával ,(2 szelet kenyeret felkockáztam,és üres serpenyőben meg pirítottam) és reszelt sajttal tálalod.

Most készítettem először,és meglepően finom lett :)

Csirkemájas rizottó


Hozzávalók:
    50 dkg csirkemáj,25 dkg rizs,1 csomag fagyasztott mexikói zöldségkeverék10 dkg reszelt sajt
    vöröshagyma,olaj,só ,bors
Elkészítés:
A csirkemájat csíkokra vágom. A vöröshagymát üvegesre pirítom. Hozzáadom a májat. Pici só és bors mehet rá. Párolom fedő alatt.

Közben 25 dkg rizst üvegesre pirítok. 5 dl vízzel felöntöm, sóval meghintem, és fedő alatt kis lángon párolom,majd sütőbe téve készre párolom.
1 csomag mexikói zöldségkeveréket ,vagy bármilyen zöldségeket olajon megpárolok, kevés sóval megszórom. Ne legyen puha!
Ráöntöm a májra a rizst és a zöldségeket. Kikent tűzálló tálba simítom,ráreszelem a sajtot,és addig hagyom a sütőben,amíg a sajt ráolvad.

Ha sietünk,akkor mindent pároljunk készre tálalás előtt,és akkor reszeljük rá a sajtot,így is ráolvad a forró ételre -:)

2013. május 3., péntek

Nyúlpörkölt galuskával


Hozzávalók: 2 nyúlgerinc,2 nyúlcomb,(vagy fél  házi nyúl),1 fej vöröshagyma,1 gerezd fokhagyma,1 fehér paprika,2 paradicsom,piros paprika,zsíradék,1 k.kanál liszt,só,bors

Elkészítés: A vörös hagymát,fokhagymát,paprikát,paradicsomot apróra darabolunk,és pörkölt alapot készítünk. Rátesszük az alaposan megtisztított nyúlhúst,átpirítjuk az alapon,fűszerezzük,és felöntjük 1 dl vízzel. Amikor puha a hús,(ha szükséges,a levét egy kicsit pótoljuk)a liszttel megszórjuk,és összefőzzük.

Galuskával tálaljuk.

Zabkeksz


20 dkg zabpehely ,10 dkg szezámmag,10 dkg liszt,5 dkg mandula liszt,2 tk szódabikarbóna,1 evőkanál cukor,3 tk méz,2 db édesebb közepes nagyságú alma,2 cs. vaníliás cukor,3 tk (púpozott:-) ) fahéj,2 db tojás
kb. 1 dl 100 %-os almalé

Turmixgépbe aprítom a zabpelyhet és a szezámmagot,a mandula lisztet  a cukorral, fahéjjal, majd kiöntöm keverőtálba. Ezt követően megpakolom a turmixot almával, felöntöm az almalével, vaníliával,mézzel,tojással, és összeturmixolom. Ez mehet a száraz hozzávalókhoz és kész is a tészta.

Aki diétázik,a cukrot helyettesítse a megszokott cukor pótlójával. Glutén mentes lesz,ha a lisztet kihagyod,helyettesítsd kókusz reszelékkel!
Érdekes,de nem szárad ki,másnap is kellemesen puha marad -:)