2016. február 27., szombat

Kifli sütése zacskóban


 A” Limara  péksége” oldalán találtam egy guszta kifli receptet. Mikor nekifogtam a sütésnek,akkor kellett rájönnöm,hogy hiányosak az itthon levő hozzávalóim. Ezért változtattam a recepten,és nem bántam meg. Nagyon finom lett. J



Hozzávalók: 1,5 dl tej,1,5 dl víz,2 tk. só,csipet aszkorbinsav(helyett 1 evőkanál ecetet tettem bele),2 ek burgonyapehely (én 3 evőkanállal),25 dkg öregtészta,50 dkg BL 80 liszt(20dkg fehér liszt+30dkg zabliszt),1 tk. cukor,1,5 dkg élesztő(a zabliszt miatt 2 dkg élesztő)

Elkészítés:  Mivel már öregtésztám pihent a hűtőben ezzel nem volt gond.
A hozzávalókból tésztát dagasztottam, majd a szokásos módon, kelesztő tálban duplájára kelesztettem. Enyhén lisztezett felületre borítottam, elfeleztem, (én három felé osztottam J  )majd  vékonyra nyújtottam. Igyekeztem, hogy négyzet alakúra sikeredjenek. Egyik csücskétől kezdve feltekertem. Vékonyan beliszteztem, majd külön-külön sütő zacsiba tettem őket. Megint hagytam, hogy duplájára keljenek, ekkor vizet permeteztem a zacsikba, elkötöttem a szájukat és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt pirosra sütöttem őket.

Igen,a többi eljárást uúgy csináltam.


2016. február 23., kedd

Mini kakaós csigák


Húú ,de régen tettem fel receptet. Persze,mert mostanában a „varrós” oldalamra figyelek jobban! J
Az interneten találtam ezt a receptet,bár régóta sütök kakaós csigát,most ezt is kipróbáltam,csak egy picit változtattam rajta,ezt már úgy írtam le. Nem bántam meg,nagyom finom lett! J  


Hozzávalók a tésztához : 25 dkg liszt, 4 dkg vaj,szobahőmérsékleten, 3 dkg cukor, 1 tojássárgája, 2 dkg élesztő, 1 cs. vaníliás cukor,  1 csipet só,     1-1.5 dl tej, reszelt citromhéj

Töltelék : 2 evőkanál cukrozatlan kakaó, 5 evőkanál kristálycukor

A tetejére : 1 dl tej, 1 cs. vaníliás cukor, 1 evőkanál kristálycukor

Elkészítés : Az élesztőt felfuttatjuk egy kevés tejjel és cukorral.
A többi hozzávalót a tej kivételével keverőtálba tesszük.. Ha az élesztő már jó, hozzáadjuk  a többi hozzávalóhoz, a tejet viszont csak fokozatosan öntsük  hozzá. Gyúrjunk egy lágy kelt tésztát.
Fontos, hogy a tejet fokozatosan adjuk hozzá, mert nem tudhatjuk, hogy pontosan mennyit fog a liszt felvenni. Meleg helyen letakarva kelesszük kb. fél órát.
Közben készítsük el a tölteléket.

Ha a tészta megkelt nyújtsuk téglalap alakúra, kenjük le az egész tésztát olajjal ( vagy olvasztott vajjal ) A jól összekevert töltelékkel szórjuk meg bővel a tésztát és tekerjük fel.Vágjuk őket 1.5 cm-es vastagságúra és tegyük őket a sütőpapírral kibélelt torta formába egymástól 1 – 2  cm távolságra. Meleg helyen kb. 15 percet még kelesszük. Előmelegített sütőben, 160 – 170 fokon kb. 25 perc alatt süssük készre. Sütés közben 2 –szer kenegessük meg a tetejüket a cukros tejjel, finom ízt ad neki.

Én most 26 cm-es tortaformában készítettem, de egy 28 cm-es formába is elég a hozzávaló.


2016. január 19., kedd

Babos kiadós szósz

Hozzávalók:
2 ek zsír,1 közepes fej vöröshagyma,4 gerezd fokhagyma,só ízlés szerint,3 db paprika (jó a lecsópaprika),3 levél bazsalikom,3 teáskanál petrezselyem (finomra vágva),frissen őrölt bors,
1 db egész csirkemell filé,2 teáskanál snidling (finomra vágva),5 dl paradicsomlé,
30 dkg csirkemáj,1 kk szárított majoránna,800 g vörös bab (családi kiszerelésű konzerv)
1dl habtejszín
Elkészítés:
A  zsíron a felkockázott vöröshagymát és az áttört fokhagymát, a felkarikázott lecsópaprikát kevés sóval fedő alatt puhára pároljuk.
Beletesszük a felkockázott csirkemellet, és fehéredésig pirítjuk.
Beletesszük a fűszereket, a paradicsomlét, megkeverjük, és fedő alatt, közepes lángon   főzzük, amíg a hús majdnem kész. Megkóstoljuk, szükség szerint ízesíthetjük.
Ekkor tesszük bele a feldarabolt májat és a leöntött vörös bab konzervet is, kb. 10-12 percig rotyogtatjuk, összeforraljuk, ekkor beleöntjük a tejszínt, azzal is összefőzzük, és kóstoljuk.
A rizst zsíron (kókusz) lepirítjuk,kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük,1 húsleves kockát beledobva lefedve készre pároljuk.
Tehetünk bele apróra vágott petrezselyem zöldet.

Tálaljuk a csirkemelles-csirkemájas-vörös babos paradicsomos tejszínes szósszal, akár külön, akár összekevert módon.

2016. január 14., csütörtök

Lenmaglisztes rozsos kenyér


Hozzávalók:
40 dkg teljes kiőrlésű liszt
10dkg rozs liszt,10 dkg  lenmag liszt,3,5 dl víz,1 kávésk. cukor,3 dkg élesztő,2 tk só,

A vizet langyosra melegítjük, elkeverjük benne a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk.
A liszteket  és a sót egy tálba szórjuk. Beleöntjük az élesztős tejet, megdagasztjuk. Nedves konyharuhával  letakarva duplájára kelesztjük. Ezután enyhén lisztezett deszkán átgyúrjuk, keskeny cipóalakúra formázzuk, megvágjuk a tetejét, ismét duplájára kelesztjük. A tetejét vizes ecsettel  lekenjük,és valamilyen maggal megszórjuk. Én most köménymagot tettem rá.

200 fokos sütőbe toljuk, barnára sütjük, rácson kihűtjük.

Rakott hal

Hozzávalók: 
50 dkg hekk ,20 dkg spagetti tészta ,45 dkg spenót (fagyasztott),
2 db tojás,2 dl tejföl,1 csomag újhagyma,só ízlés szerint,bors ízlés szerint,2 gerezd fokhagyma,
2 ek kókusz olaj,4 db paradicsom,10 dkg sajt (reszelt),1 dl víz,1 ek vaj (a tepsi kikenéséhez),
1 ek zsemlemorzsa

Elkészítés

A tésztát összetörjük kisebb darabokra, sós vízben kifőzzük, leöblítjük, hűlni hagyjuk.
A halfilét kicsi kockákra vágjuk. Az újhagymát felkarikázzuk, kevés olajon megpároljuk és rátesszük a halkockákat. Kevés vizet öntünk alá (kb 1 dl), sózzuk, borsozzuk, fedő alatt készre pároljuk.
A fokhagymát felaprítjuk és egy másik lábosban kevés olajon megfuttatjuk. Rátesszük a kiolvasztott parajpürét, sózzuk, borsozzuk. Pár percig forraljuk.
A tejfölt kikeverjük a két tojással, kevés sót adunk hozzá, és a 2/3-át hozzákeverjük a kihűlt főtt tésztához. Ezt a tésztát egy kikent, zsemlemorzsával meghintett jénaiba  öntjük, elterítjük benne egyenletesen.
Erre kerül a párolt hal, majd a parajpürével is befedjük.
Paradicsomkarikákkal díszítjük, és a maradék tojásos tejföllel beborítjuk. Végül meghintjük reszelt sajttal.
Hideg sütőbe toljuk, 45 percig sütjük, de legalább addig, amíg a sajt is szépen megpirul a tetején.


2015. december 26., szombat

Karácsonyra szaloncukor,házilag készítve


Hozzávalók:
3 dl tej,10 g vaj,3 evőkanál búzadara,15 dkg kristálycukor,200 g kókuszreszelék

étcsokoládé,5 dkg darált mandula


Elkészítés:  A tejet felforraljuk a vajjal,és a többi hozzávalóval pár percig főzzük. Kevergessük folyamatosan,mert másképp leég.
Amikor langyosra hűlt,pici gombócokat veszünk ki a masszából,és szaloncukor alakúra gyurmázzuk.Egy tálcára tegyünk sütőpapírt,és megszórhatjuk egy kevés porcukorral.
A hűtőben  kb .1 óra hűtés nekem elég volt. Az  étcsokit  gőz felett megolvasztottam,és egy csipesz segítségével,beleforgattam a szaloncukor rudacskákat. Vissza a hűtőbe,és ha megdermedt a csoki,lehet csomagolni.

A másik ,egy mákos,marcipános szaloncukor .A marcipánba beledolgozzuk a mákot,és megformázzuk. (A marcipán darált mandulából,porcukorból,és egy pici vízből áll. )
A formázáskor használjuk a porcukrot úgy mint máskor a lisztet.

Karácsonyi töltött káposzta,ahogy mi szeretjük


Hozzávalók:    

1 kg darált hús,20 dkg rizs,4-6 szelet csontos tarja,
1 nagyobb fej fokhagyma ,1 vöröshagyma,őrölt paprika  2 db tojás,1 kanál zsemlemorzsa,bors,1 kanál zsíradék,
só ízlés szerint
1,5 kg házi vágott savanyú káposzta
20-25 nagyobb savanyú káposzta levél

Elkészítés:A fazék aljára tesszük a zsíradékot,és ezt megterítjük egy adag vágott káposztával.Erre fektetjük a tarja szeleteket,és meghintjük 1 ekanál liszttel,és egy kkanál fűszerpaprikával.  Ezt a réteget megint megterítjük a vágott káposztával és már a betekert töltelékek rétegezése következik. (A levelek közepéről kivágjuk a vastag részt,és a bekevert tölteléket beletekergetjük . )
Felöntjük annyi vízzel,hogy ellepje,majd  készre főzzük.Ekkor én kiszedem a tölteléket,hogy ne törődjön össze,és egy híg rántással besűrítem a levét.Ebbe visszapakolva a tölteléket,már csak egyet forralok rajta,és tejföllel   tálalom.

Kacsamájjal töltött húsrolád




Hozzávalók: 1 kg darált hús,30-40 dkg kacsamáj,3 tojás,1 sárgarépa,2 fej vörös hagyma,10 szelet bacon,só bors,fűszer paprika,4 gerezd fokhagyma ,5 dkg zsemlemorzsa,1 kanál zsíradék

Elkészítés: A darált húst befűszerezzük,fasírthoz hasonló masszát készítünk. A  sárgarépát lereszeljük,a hagymát apróra vágjuk. A kanál zsíradékon a kockára vágott hagymát a reszelt répát megdinszteljük,és megpirítjuk rajta a darabolt megtisztított májat.
 A bacon szalonna szeleteket sushi tekerő (vagy egy tiszta konyharuha) lapra egymás mellé fektetünk 2 sorba..Ezután a darált hús masszát  egyenletesen szétterítjük rajta,majd a közepén hosszanti csíkban ráhalmozzuk a langyosra hűlt májat. Majd a segédeszközünk segítségével feltekerjük. Egy tepsibe,vagy jénaiba belefektetve,öntünk alá 1/2 dl vizet,és először fóliával befedve 40 percig sütjük 180 °-on. A fóliát levéve ropogósra pirítjuk. Melegen,hidegen is kiváló ,ízletes sültet kapunk.

2015. december 20., vasárnap

Darálós süti













Ez a süti ,gyerekkoromban sosem hiányzott a karácsonyi sütik közül.Mára már egy kicsit feledésbe merült,pedig jól becsomagolva,sokáig eltartható finom rágcsálni való.

Hozzávalók: 70 dkg liszt ,25 dkg vaj ,25 dkg cukor,4 tojás,2 cs. vaníliás cukor,1,5 cs. sütőpor,2 ek kakaópor,1 ekanál citromlé+reszelt héja

Elkészítés:
A lisztbe belemorzsoljuk az olvasztott vajat.Ezután hozzáadjuk a tojásokat (kicsit felverve),a van.cukrot,sütőport,citrom reszelt héját,levét és alaposan összegyúrjuk. Kettévesszük,és az egyik felébe belekeverjük a kakaóport.
Mind a két cipót ,1-1 zacskóba téve,egy éjszakára a hűtőben pihentetjük.
Másnap a Húsdarálóra felszereljük a mintázót,és kb 8-10 cm rudakat formázunk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe ,távolságot tartva ,180°-on 25-30 percig sütjük.

Még forrón porcukorral megszórjuk.


Karácsonyi beigli



Mindenkinek van saját beigli receptje,most leírom,hogy én hogyan készítem. Egy kis plusz,ha már készítettem narancslekvárt,akkor itt használok is belőle.

Hozzávalók:
0.5 kg liszt,csipet só,1 tojás,3 dkg élesztő,25 dkg vaj,1 dl tej,5 dkg porcukor,1 dl tejföl

Töltelék:
 dió:25 dkg durvára darált dió,25 dkg porcukor,1 citrom reszelt héja,leve,tej,van.rúd,vagy van.cukor,1 ev.kanál darált háztartási keksz,5 dkg mazsola,(én most aszalt sárgabarackot vékonyra vágva tettem bele.

mákos:25 dkg darált mák,25 dkg porcukor,1 citrom reszelt héja,leve,mazsola,1  forralt tej,narancs lekvár

Elkészítés:A langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt,és teszünk bele egy  kkanál cukrot. Amíg az élesztő felfut,a lisztbe belemorzsoljuk a vajat,ezután hozzátesszük a csipet sót,a maradék cukrot,a tejfölt,a megkelt élesztőt. Alaposan összegyúrjuk,és négyfelé osszuk,majd egyenként bezacskózva betesszük a hűtőbe.
Elkészítjük a töltelékeket,a diós tölteléknél 1 dl vizet felforraljuk a porcukorral,és a többi hozzávalóval elkeverjük,úgy hogy morzsalékos állagú legyen.
A mákosnál a tejet forraltam fel,és úgy kevertem össze a hozzávalókat. Ez egy kicsit hígabb lett,meg is repedt a beiglim oldala. :-(
A tésztát 2 óra hűtés után kitesszük egy tálcára,enyhén lisztezve kinyújtjuk és elkezdjük megtölteni. 
Nálam 1 mákos mazsola nélkül,1 mákos narancslekvárral megkenve,és megszórva mákos töltelékkel. Egy diós rúd aszalt gyümölccsel,és 1 anélkül készült.

Mire mindet megtöltöttem,addigra  szépen megemelkedett mindegyik rúd. Ezután felvert tojással megkentem,és 190°-os sütőben 25-30 perc alatt szép pirosra sütöttem.

Megkóstoltam,nagyon finom lett! J


Narancslekvár

 Ha már kint  nem esik a hó !

Hozzávalók: 5 kg narancs,3 szem citrom, 1 kg cukor,2 van.rúd,2 dl víz

Elkészítés:
Az interneten találtam több receptet is, ezekből „gyúrtam” össze az enyémet. Pl. az egyikben 3 kg narancshoz másfél kiló cukrot ír. Érdemes a  narancsot megkóstolni,nekem az 5 kg.-ba,majdnem sok lett az egy kiló. Jó édes narancsot kaptam. –Vagy a víz,az egyik receptben fél liter  vizet ír,nekem nagyon leveses volt a narancs,így bőven elég a 2 dl víz.
Én zöldséghámozóval  pucoltam meg,és egy éles késsel húztam le a fehér részét,amitől keserű lenne.A három szem citromot uígy pucoltam meg. Sokáig  kell főzni,sűrűn kevergetve,ha lekvárt,és nem dzsemet szeretnénk. Én a héjából csak egy fél maréknyit tettem bele,máshol mindet javasolták. Mivel nem szeretem a kesernyés ízt,legközelebb semmi héjat nem teszek bele. Tehát ez is ízlés szerint. Még forrón befőttesüvegekbe töltjük, majd  a tetővel  szorosan lezárjuk. Száraz dunsztban – azaz takarókba alaposan bebugyolálva legalább fél, de inkább egy napig hagyjuk magára.


Nagyon idő igényes,de a  végeredmény szuper lett! Szép,mutatós,és nagyon finom lett!

2015. december 17., csütörtök

Puszedli Karácsonyra



Hozzávalók: 25 dkg méz,5 dkg kókuszzsír,1 egész tojás,3 tojás sárgája,1 kis doboz tejföl,60 dkg liszt,15 dkg porcukor,1 kk. fahéj,1 kk. mézes fűszer,2 kk. szódabikarbóna

Cukormáz: 3 tojás fehérje,25 dkg porcukor,1 kk. ecet,vagy citromlé

Elkészítés:
A mézet és a zsírt melegítjük. Én addig melegítettem,amíg a zsír elolvadt. Külön tálban elkeverjük a tojást,tojás sárgáját,tejfölt,és a porcukrot. A lisztet egy másik tálban elkeverjük a szódabikarbónával,és a fűszerekkel. Én egy pici  csipet sót is dobtam bele. Ezután minden  hozzávalót alaposan összekeverünk,és egy  zacskóba téve, egy éjszakán keresztül pihentetünk. Egyszerűbb , ha egy kancsóba beletesszük az üres tasakot,és így pakoljuk bele a tésztát.
Előmelegítjük a sütőt 180°-ra,és 8-10 percig sütjük. Közben gőz fölött a tojás fehérjét a porcukorral és a pici citromlével addig habosítjuk,folyamatosan a  kézi habverővel,amíg a cukor felolvad,utána  gépi   habverőbe öntve sűrű,de még csorgó állagúvá verjük.
A még forró puszedliket  ecsettel vastagon megkenjük a mázzal,és tálcára téve,rászárítjuk  a habot.  Nekem ebből a mennyiségből 44 db lett.

A maradék habot tovább vertem egy kk. keményítővel,és habcsóknak kiszárítottam 60°-os sütőben. 

Karácsonyi készülődés



Ünnepi koszorút készítettem Karácsonyra


Zöldséges ,gombás, rizses csirkemell



Hozzávalók:  40dkg csirkemell filé,1 csomag fagyasztott vegyes zöldség keverék,(én most francia saláta keverékből készítettem),20 dkg gomba,paprika,paradicsom,rizs,só,bors,petrezselyemzöld,
fokhagyma


Elkészítés: Én a húst  vékony csíkokra vágom,pirosra lepirítom,egy kis zsíradékon.  –Hozzá öntöm a zöldség keveréket,és a gombát,megfűszerezem, ,és puhára párolom. Mielőtt elkészül, beletépkedem a petrezselyem zöldet is . Főtt rizzsel tálalom.


Sütőtökös gnocchi

Hozzávalók:
60 dkg sütőtök,25 dkg főtt áttört krumpli,20 dkg liszt,1 tojássárgája,pár bazsalikomlevél,1 kis csokor petrezselyem,só,bors,10 dkg vaj

Elkészítés: A sütőtököt kisebb darabokra vágjuk, és sütőben megsütjük. A húsát kiszedjük, és a főtt burgonyával  krumplinyomóval áttörjük és kihűtjük. - Beleszitáljuk a lisztet, hozzátesszük a tojássárgáját, a bazsalikomot és a petrezselymet apróra vágva , sózzuk, borsozzuk, gyúrjuk tésztává. Kicsit lágy lesz a massza, de  bőven lisztezett deszkán dolgozzunk.

Öntetnek fokhagymás,tejszínes,petrezselymes szószt készítettem,nagyon ízletes lett.

2015. november 22., vasárnap

Laktózmentes,- naranccsal készült süti



Hozzávalók:
2 db narancs,5 db tojás,3 ek finomliszt,2 ek mandulaliszt,4 ek fruktóz, 2 dkg sütőpor,20dkg margarin(laktózmentes)
10 dkg fruktóz,2 csomag vaníliás pudingpor,4 dl laktózmentes  tej,reszelt ét csoki margarin

Elkészítése:

A torta formát  kikenjük margarinnal.  Két narancs héját alapos mosás után lereszelünk és meghámozunk, karikákra vágjuk. A kikent   torta formába  sorba rakjuk a narancskarikákat. Az összetevőkből piskótatésztát keverünk. A narancsokra öntjük. Előmelegített sütőben közepes lángon kb. 20-25 percig sütjük. Közben elkészítjük a krémet. A fele fruktózzal habosra keverjük a margarint. A pudingot megfőzzük a maradék gyümölcs cukorból,reszelt narancshéjból  tejből és pudingporból. Langyosra hűtjük. Kanalanként belekeverjük a margarinba. A kihűlt piskótát kiborítjuk, hogy a narancsos rész felülre kerüljön. Megkenjük a krémmel és megszórjuk a reszelt csokival. Hűtőbe tesszük egy órára. Narancs szeletekkel díszíthetjük.

2015. november 14., szombat

Laktóz és glutén mentes répa torta

Hozzávalók:
A tortához:
30 dkg reszelt sárgarépa,5 db tojás,25 dkg gyümölcs cukor,2 db  reszelt citromhéja,
10 dkg mandulaliszt,15dkg kókuszliszt,1 csipet só,1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék,
1 zacskó sütőpor,2 evőkanál citromlé

A mázhoz:20 dkg gyümölcs cukor,2 evőkanál citromlé
Elkészítés:
A sárgarépákat hámozás és tisztára mosás után megtöröljük,kislukú reszelőn lereszeljük. A tojásokat elválasztjuk a fehérjét és a sárgáját
A tojássárgáját, gy.cukrot, citromhéját robotgéppel addig keverjük amíg krémes állagú nem lesz.
A kókuszlisztet, darált mandulát, fűszerkeveréket, sót, sütőport egy tálban összekeverjük. Ezt a keveréket a krémbe keverjük felváltva a  reszelt sárgarépával. A végén a citromlevet is belekeverjük.
A 26 cm-es tortaformát sütőpapírral kibéleljük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és apránként, óvatosan a krémbe keverjük. A tésztát a kibélelt formába öntjük, a tetejét elsimítjuk.
Kb. 50 percig 180°-os sütőben sütjük. Tűvel megszúrva ellenőrizzük hogy készen van-e.
Ha megsült, hagyjuk teljesen kihűlni.

A máz elkészítése:
A  citromlevet a porcukorral (én a gy.cukrot ledaráltam)sima mázzá keverjük. A tortát ezzel a mázzal vonjuk be. A tetejére tehetünk pici marcipán sárgarépákat is.

Az interneten találtam a  receptet,egy kicsit megváltoztatva,készítettem el.

2015. november 2., hétfő

Szilvás muffin

Hozzávalók:
1 bögre liszt,3/4 tk szódabikarbóna,3/4 tk sütőpor,1/3 bögre cukor,1 tk vanília kivonat,1/2 bögre natur  joghurt,1 tojás,250 g friss szilva

Elkészítés:
A száraz hozzávalókat alaposan összekevertem,én a joghurtba kevertem a tojást,van.kivonatot,és az apróra vágott szilvát. Beleforgattam a lisztes keverékbe,és kiadagoltam a muffin formákba.

Pontosan 12 db lett,és nagyon finom. Légkeveréses sütőben 180 °-on 20 percig sütöttem.

2015. október 17., szombat

Gomba süti


 Hozzávalók: 360g liszt,180g keményítő,160g porcukor,pici sütőpor,pici só,240g vaj,2 tojás,1 citrom leve,és reszelt héja,vanília -aroma,kakaó







Ezt a sütit a You Tube -on találtam,aki szuper gyors sütit szeretne,ez az! Nagyon finom linzer süti,és igazán mutatós!

A lisztet elmorzsoljuk a vajjal,porcukorral,hozzáadjuk a 2 tojást,és a citrom reszelt héját,és a levét. Tegyük bele a van.aromát,fél cs. sütőport,és egy csipet sót.
A tepsire sütőpapírt terítünk,és kis gombócokkal telerakjuk. Majd vegyünk egy kis méretű (pl. ásványvizes kis palack) üveget,amit kakaóba mártunk,és belenyomjuk a kis gombócokba. 180°-os  sütőben 8-10 '-ig sütjük.
-Én annyit változtattam rajta,hogy a keményítőt kihagytam,őszintén nem hiányzott belőle :-),ja és a vanília aroma viszont nagyon jót tett neki.





2015. október 9., péntek

Sütőtök krémleves pirított tökmaggal



Sütőtökkrémleves

Hozzávalók:

60 dkg sütőtök,5 dkg vaj,1 nagyobb fej vöröshagyma,1 csipet fehérbors,1 dl tejszín,1 liter húsleves-alaplé,1-2 evőkanálnyi olívaolaj,ízlés szerint.

Elkészítés:

 Hámozzuk meg a tököt, távolítsuk el a magjait -  félretesszük -, majd vágjuk minél apróbb kockákra.A hagymát is tisztítsuk meg, kockázzuk  fel. Egy mélyebb edényben, melyben majd elfér a leves, olvasszuk fel a vajat, és dinszteljük  meg rajta a hagymát. Ha már üveges, jöhetnek hozzá a fűszerek és a tök, keverjünk rajta párat, majd öntsük fel a húslevessel.
Főzzük a tököt puhára, majd, amikor már megfelelő állagú, egy botmixerrel pürésítsük az egészet, ha túl sűrű lett, egy kis vízzel felöntjük. Ezután tegyük vissza a tűzhelyre, keverjük hozzá a tejszínt, és kész is a leves. A tökmagokat forró olívaolajon pirítsuk meg némi só társaságában, és ezekkel fogyasszuk a levest.


( Én a megsütött tököt kikapartam a héjából,és az előkészített hagymára tettem, és felöntöttem  forró vízben feloldott húsleves kockával.-Nekünk így még finomabb lett. )