2016. december 28., szerda

Bon-bon gesztenyével töltve

Hozzávalók:
25 dkg édesített gesztenyemassza
1 evőkanál méz
1 narancs
10 dkg natúr marcipán (50%-os)
40 dkg étcsoki
1 dl olaj

Elkészítés:
A gesztenyemasszát keverőtálba tesszük, villával összetörjük, majd hozzáadjuk a narancs reszelt héját és 2 evőkanál frissen csavart, szűrt narancslevet. Egynemű masszává keverjük, és hűtőben pihentetjük.
A csokit apróra daraboljuk,és először a fele mennyiséget gőz felett az olajjal felolvasztjuk,fokozatosan a maradék csokit is hozzá adagoljuk. Én nagyon sűrűn kevergettem,majd lekapcsoltam a gázt a gőzt biztosító edény alatt.
A bon-bon formát ecsettel kikentem az olvasztott csokival,és hűtőbe tettem. Ezt addig ismételtem,amíg mindenhol kialakult a csokiburok.
Ezután mindegyiket megtöltöttem a gesztenyés masszával. Minden bon-bon kapott egy csoki takaró réteget,amit elsimítottam  a tetején.
Másnap szedtem ki a formából.

2016. december 17., szombat

Spenóttal töltött karaj




Hozzávalók (2 személyre): 4 szelet karaj,1 doboz  bébi 

spenót 

(friss a Lidl-ből),3 gerezd fokhagyma,só ,bors,zsír,a 


panírozáshoz: liszt,tojás,zsemlemorzsa


Elkészítés:


A karaj szeleteket kiklopfoljuk,és mind a két  oldalát 

sózzuk,borsozzuk.


Pici zsíron megfuttatjuk az  apróra vágott 

fokhagymát,rádobjuk a spenótot,pár perc alatt összeesik.

A  kiterített hússzeletre  halmozzuk,feltekerjük,és hústűvel

  rögzítjük.



Bepanírozzuk,és közepesen forró olajban piros ropogósra

 sütjük.


A töltelék itt is saját ízlés szerint,a spenótot,amikor a húsra halmoztuk,még ízesíthetjük oregánóval,tehetünk rá egy-egy szelet sajtot,sonkát,de így is nagyon finom lett.

2016. október 27., csütörtök

Kókuszos tekercs liszt,tojás ,tej ,cukor mentesen



Hozzávalók:5 dkg kókuszliszt (kókuszreszelék ledarálva), 10 dkg kókuszreszelék,10 dkg lenmagliszt,3 dkg karobpor(vagy kakaó),12 dkg mazsola,3 dkg goji bogyó,1 púpozott evőkanál kókuszzsír,víz amennyi szükséges. Nekem nem kellett hozzá víz,jól formázható lett.
Krém: 8 dkg kókuszreszelék,2 dl kókusztejszín,(kókuszkrém), 1 evőkanál utimag héj,1 evőkanál forró vízben 10 percig áztatott rizspehely,ízlés szerint eritrit,vagy xilit

Elkészítés:  A mazsolát,gojit  annyi vízbe beáztatjuk,amennyi ellepi. Ezután bot mixerrel pépesítjük,
és csak finomabb lesz,ha pici darabokban marad benne mazsola.
Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit,és kinyújtjuk. Én egy irodai „bugyiba ˇ” töltöttem,és a tasak nagyságára nyújtottam. Ezután a tasak felső felét levágtam,és megkentem a krémmel. A krém hozzávalóit robot gépben dolgoztam össze. A tasak segítségével könnyedén fel tudjuk tekerni,majd fóliába csomagolva,min. 1 órára hűtőbe tesszük,és lehet szeletelni.



2016. október 16., vasárnap

Fasírt gluténmentesen



Hozzávalók:
-1/2 kg darált hús
-1 teáskanál őrölt paprika
-1 teáskanál só
-1 kávéskanál bors
-3 gerezd összenyomott fokhagyma
-1 kis fej hagyma apróra vágva
-2 tojás
-2 púpozott evőkanál szójagranulátum
Elkészítés:

A hozzávalókat alaposan gyúrd össze egy tálban. Vegyél ki belőle nagy evőkanálnyi adagokat, gyúrj belőle golyókat. A golyókat kukoricalisztes tányérra tedd, és lisztezd be mindkét oldalát. Serpenyőben egy kis zsiradékban  süsd a pogácsákat amíg arany barnák nem lesznek.

Pulykatokány gluténmentes nokedlivel (galuskával)




Hozzávalók: ½ kg pulykamedál,1 fej vhagyma,1 kanál libazsír,2 gerezd fokhagyma,10 dkg gomba,1 szem paradicsom,1tv paprika,1dl rizstejszín,fűszerek
Nokedlihez: rizsliszt, tojás,só,kevés víz,1 kanál libazsír

Elkészítés:
A pulykamedált apróra daraboltam.
A  többi hozzávalóból (tejszín kivételével) pörköltalapot készítettem,a gombával együtt,és fűszereztem. Ezután turmixban homogénre pürésítettem,és ebben az alap lében főztem készre a pulykahúst. Ha kell ,utána lehet ízesíteni,és a tejszínnel csak egyet forr,és kész.
A nokedlit úgy készítettem,hogy a rizslisztet először összekevertem sóval,majd annyi tojással,hogy összeálljon. Vizet,csak annyit tettem bele,hogy megkapjam a sűrű nokedli tészta állagot.
Forrásban lévő sós vízbe szaggattam,és kiszedés után,libazsírba forgattam.  Amint feljön a víz tetejére,már lehet kiszedni.


2016. szeptember 4., vasárnap

Diétás ,gluténmentes,rizsfelfújt recept





Ezt a receptet,az interneten találtam. Egy mai "sikerdiéta" részeként terjed,de hihetetlenül finom.Bárki,aki gluténmentes receptet keres,vagy diétázik,szuper édesség. Így érdemes kipróbálni.Kipróbáltam úgy is,hogy kakaóbabot ledaráltam xilittel,és azzal szórtam meg.

Hozzávalók / 4 adag


2.5 dl víz


5 dl növényi tej (pl. rizstej)



2 bögre rizs


20 dkg erythritol


4 db tojá
s


1 ek sertészsír


1 citromból nyert citromhéj


1 citromból nyert citromlé


1 csipet só


1 db vanília



Elkészítés


A vizet, tejet, eritritet, vanília kikapart belsejét




 (én az egész vaníliát



 beledobtam, hosszába negyedekre vágva)




 összekeverjük, és a rizst megfőzzük benne
.


Amikor majdnem kihűlt, hozzákeverjük a tojássárgákat, zsírt, 


reszelt




 citromhéját és a kifacsart levét, és a



 sóval felvert tojáshabot


.
Zsírral kikent, kukoricadarával megszórt 20 x 30 cm-s tepsibe




 simítjuk, és 180 C fokra előmelegített



 sütőben pirosra sütjük.



Citromos töklekvárral tálaljuk.





sütési hőfok: 180°C




sütési mód: hőlégkeveréses



tepsi mérete: 20x30 cm

Sütőporos,gluténmentes, töpörtyűs pogácsa



A tésztához:


30 dkg  liszt(

 köles,kukorica,rizs lisztekből)


15 dkg darált, töpörtyű


1 tk sütőpor


2 tk só (csapott tk), 4 ek rizstej



Elkészítés:


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd lisztezett deszkán kb. 1,5 

ujjnyi vastagságúra nyújtjuk.


A tetejét megkenjük a felvert tojással, majd a 180 °C-ra 

előmelegített sütőbe tesszük.

Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Ebben az esetben ,nem hajtogatott 

pogácsát sütöttem,de így is finom lett.

2016. augusztus 21., vasárnap

Töltött tök hajdinával,csirkemellel




Hozzávalók:
1 db zsenge tök,(olyat válasszunk,aminek még zöldes-

fehér a héja),10 dkg hajdina, fél csirkemell 

(apró,vékony csíkokra vágva),1 tojás,1/2 vörös 

hagyma,1 gerezd 

préselt fokhagyma,tejföl,kapor,só,bors,zsíradék

Elkészítés:

A #töltött tök ,egy szép duci tökből készül,amit 

 meghámozok, félbe vágom a magokat 

kikanalazom. Egy kiolajazott jénaiba  teszem, picit 

sózóm, borsozom.

 A hajdinát megmosom, megfőzöm.(20 perc,úgy készül 

mint a rizs)

Egy másik edényben jó hagymás pörköltalapot 

készítek,amiben a csirkét a fűszerekkel készre 

párolom! 

Ezután  összekeverem a főtt hajdinával,1 tojással.

 Előveszem a  tököt, leöntöm a vizet róla, megtöltöm a 

hajdinás csirkével, tetejére tejföl, (amit én picit sózni 

szoktam, és a zsenge tök belsejével összeturmixolok),a 

kaprot ki ne felejtsük  :)

és beteszem  a sütőbe sülni.